Szülőként korán megtapasztaltam, a játszótéri rögtönzött „szülői értekezletek„ alkalmával, hogy nem vagyok elég   jó anya, ha három hónaposan nem hordom babaúszásra, jógára , okosító tornára a gyermekemet, nem mutogatom az abc betűképeit és nem kizárólagosan angolul, németül, hottentottául beszélek hozzá, hogy ne maradjon le végzetesen a kortársaitól . A listát még sokáig sorolhatnám, hogy mit nem csináltam még…És persze azt is , hogy mit igen. Tépkedtünk újságpapírt, galacsint gyúrtunk kenyérbélből, festettünk a tenyerünkkel, kergettünk lepkéket a játszótéren, csörömpöltünk edényekkel. Mindezt akkor, amikor kedvünk tartotta és nem akkor, amikor kezdődött az előre megbeszélt foglalkozás. Természetesen az átgondolt készségfejlesztésnek nem vagyok az ellensége, mindaddig, amíg ezt a baba élvezi.

A csecsemők az első év folyamán problémamentesen sajátítanak el információkat. Az egészségesen fejlődő gyermek kompetenciát kíván szerezni a világban, azonban ennek gyakran fizikai és pszichés akadályai is vannak. Folyton új helyzetekkel és új tárgyakkal találkoznak, azonban kevés a tapasztalatuk, a fizikai erejük. Gyenge és fejletlen a mozgáskoordinációjuk. A túl magasra tett mérce éppen az ellenkező hatást válthatja ki. A kudarcok hatására csökkenhet az önbizalom, a tapasztalatszerzési vágy. A biológiai éréssel párhuzamosan fejlődik a gyermek számtalan más képessége is.

Kisgyermekkorban kiemelt fontosságú az interakciós tapasztalatszerzés, hiszen a vizuális ingerek mellett a környezet, a családtagok válaszreakciói nyújtják a legtöbb tapasztalási lehetőséget.

Tegyük tehát otthonunkat olyanná, ahol a lehető legkevesebb korláttal, akadállyal állítjuk szembe apróságunkat.  

Bíztassuk a tapasztalatszerzésre, a cselekvésre, alkotásra s legfőképpen szeressük őket nagyon!

Forrás: Macsus Zsuzsa