Egy új cipő okozta hólyag miatt az életéért kellett harcolnia a modellnek

helloladies.hu

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Egy modellnek halálos betegséggel kellett megküzdenie, miután vérmérgezést kapott, amit egy egyszerű, új pár cipő okozott.

A 23 éves Gemma Downey azt vette észre, hogy az új szandálja kidörzsölte a sarkát, miközben kisétált az állomásra a múlt héten. Levette, és egy kényelmesebb darabra cserélte, nem igazán foglalkozott vele, de néhány nappal később már korai vérmérgezéssel kezelték.


„Úgy kezdődött, hogy a cipőm kidörzsölte a lábamat, feltörte a bőrt, lett rajta egy kisebb seb. Aztán egy idő múlva olyan volt, mint egy kicsi hólyag. Tettem rá egy sebtapaszt, és nem gondoltam semmi komolyat, de később észrevettem, hogy furcsa a színe, és innen elindultam lefelé a lejtőn.”


Hozzátette, hogy normális cipőt viselt, nem magassarkút, csak egy sima platformos szandált. „Egy kicsit fájt, mikor sétáltam, de nem volt rajtam nagyon sokáig. Rájöttem, hogy nem tudok rendesen járni, sántikáltam, és az elviselhetőnél sokkal nagyobb volt a fájdalom is. Feldagadt a lábfejem, a fájdalom pedig szörnyű volt.”

hirdetes


Ekkor döntötte el, hogy elmegy és megnézeti egy orvossal is, ahol antibiotikumot írtak fel neki. Mivel a fájdalom csak egyre rosszabb lett, elment a kórházba, de az orvosok nem találtak semmi aggasztót.


Másnap reggel rosszul érezte magát, úgyhogy visszament, és ekkor elmondták neki, hogy a korai vérmérgezés tüneteit mutatja. Megkezdték a kezelését, de elmondta, hogy fájdalom már az egész testére kiterjedt, mellkas fájdalma volt, nehezen lélegzett, úgyhogy tudta, hogy nagyon komoly a baj. Nagyon alacsony volt a vérnyomása, a szíve viszont nagyon gyorsan vert és lázas is volt.

hirdetes


„A bőröm kék lett, és a hólyag is egyre nagyobbá vált. Tudom, hogy halálos betegség, és az orvosok is elmondták, hogy szerencsés vagyok, hogy nem hagytam annyiban, mert sokkal komolyabbá is válhatott volna a helyzet.” Mindenki azt hiszi, hogy tűsarkú cipő okozta, de ne, csak egy sima, mindennapi használatra alkalmas darab, ami nagyon népszerű, divatos manapság. A következő három hónapban nem viselhet cipőt, amíg be nem gyógyul a seb, ami a munkájára is hatással van, mivel gyakran pózol magassarkúban, de szerencsére fel fog épülni.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Legnépszerűbb cikkeink

Betegség Cipő Csajos Divat Egészség Érdekességek Nyár