A kamaszkorban végbemenő fiziológiai és lélektani változások alapvetően megrendítik minden család békés életét. A korábban bújós, szófogadó, együttműködő gyerekből egyre erősebben előtör a függetlenedési vágy, ingadozik a hangulata, szemtelen és elutasító lesz a felnőtt környezettel. A hormonális változások miatt megváltozik a teste és felül egy nagyon brutális érzelmi hullámvasútra. Gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra, a vidám, kiegyensúlyozott gyerekből is rossz kedvű, flegma fiatal lesz, akik lényegében lehetetlenség rávenni bármilyen közös családi együttműködésre.

Az első szembekiáltó jel, amit kamaszkorban észreveszünk, hogy gyerekünk hihetetlen magabiztossággal vág bele a végtelenbe. Tudja, mit akar, mikor és hogyan. A szülők hirtelen elveszítik mindenható szerepüket, már ciki és nem kívánatos tanácsokat osztogassanak. Idegőrlő ez a folyamat mindkét félnek, mert a kamasz gyerek csak kívülről tűnik határozottnak, belül ádáz harcot vív az elemekkel. Tele van daccal és semmi mást nem érez, mint azt, hogy a békés gyerekévek után bekövetkezett valami kezelhetetlen káosz az életében. A történések arra ösztönzik, hogy megoldja a problémáit mindenáron. Egyedül. Szülői segítség nélkül. Hogy megmutassa, igenis tud uralkodni az élete felett.

Ezek a változások komolyan átformálják a személyiségét, gondolkodását. Mivel ebben a korszakban átalakul az idegrendszere is, minden, amit megél és megtapasztal mázsás súllyal helyezkedi rá az életére.

Nem mindegy, hogy rosszkedv vagy depresszió!

Miről lehet megismerni a kamaszkori depressziót?

A már korábban említett kamaszkori érzelmi hullámvasutazás nagyon csalóka és becsapós lehet. Nem könnyű megállapítani, hogy gyerekünknek szimplán rossz kedve van vagy komolyabb lelki problémával küzd. A túlérzékeny szülők sokszor tépelődnek rajta, hogy normális mértékűek e gyerekük flegmaságai, hangulatingadozásai. Mivel a kamasz tényleg mindent megtesz annak érdekében, hogy a felnőttek erősnek lássák, nagyon kicsi az esélye annak, hogy szülőként hirtelen majd a homlokunkra csapunk a felismeréstől, hogy bizony baj van.  

Ha gyerekünknél váltakozik a rosszkedv a normális kerékvágással, akkor nem érdemes még aggódni, közbeavatkozni. Ha a rossz kedv nem változtatja meg látványosan a viselkedést, ha azt látjuk, hogy gyerekünknek felhőtlen a viszonya barátaival, nem uralkodik el rajta a búskomorság, nincsenek jelei saját maga bántalmazásának, akkor sajátosan ugyan, de „csak” a korszakos jellemzőket mutatja.

(Figyelem! Gyakori jelenség kamaszkorban, hogy a gyerekek időszakosan bántják saját magukat, apró vágásokat ejtve például testükön, amit aztán elrejtenek. Ennek oka legtöbbször az, hogy nem tudnak megbirkózni a lelkükben zajló eseményekkel és a testi fájdalom „eltereli” figyelmüket a lélek nagy harcáról. Vigyázni kell, mert ez a fajta „fájdalomcsillapítás” lényegében olyan, mint a drog, könnyen függővé válnak tőle!)