Fejlesztési lehetőségek egy hónapnál kisebb babáknál

helloladies.hu

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Tudtad, hogy rengeteget számít, ha már pár hetes korban elkezded otthon fejleszteni a kisbabádat? Hogy jobbnál jobb eredményeket érj el, legyél te is tudatos szülő és szánd rá nap mint nap azt a néhány percet, hogy gyerekedből sikeres, jó döntéseket hozó boldog felnőtt váljon.

A legtöbb szülő számára egyértelmű, hogy valamilyen formában, de kiveszi a részét a gyereke tanításából. A kérdés inkább az, hogy nem tudja hogyan csinálja, mikor érdemes elkezdeni és miként foglalkozzon a kicsivel. Ehhez nyújt most segítséget az alábbi néhány pont, melyet pszichológusok, pedagógusok fejlesztettek ki, állítottak össze.

 

A legtöbb fejlesztő programot már a babák 2-3 hetes korától el lehet kezdeni. Nagyon fontos, hogy ekkorra kialakuljon már egy nagyjából fixnek mondható napi időbeosztás, ahová biztonságosan beilleszthetők a feladatok. Nyilvánvalóan a babák ébrenléti időszakára kell időzíteni a gyakorlatok végzését, tilos ezért felébreszteni a kicsiket. (A szakértők szerint a legjobb a pelenkázás idejét kiválasztani.) Előfordulhat, hogy a kicsik egy idő után másfelé terelik a játék menetét. Ilyen esetekben ne ragaszkodjunk a feladatokhoz erőszakosan, inkább legyünk partnerek az „önmegvalósításában”, hiszen ez is fejleszti fantáziáját, kibontakozását, magabiztosságát.

 

Már néhány hetes korban figyelni kell a babák fejlesztésére!

hirdetes

 

Az alábbi feladatok között nincsen semmilyen gyakorlott sorrend. Babától, anyukától, ráfordított időtől függ. Az egyik gyerek gyorsabban, a másik lassabban érik meg az „életre”. Nincs ezzel semmi probléma. A hangsúly a rendszerességen van. Ha a babának éppen rossz kedve van, akkor nem a fejlesztés az első feladat, hanem a biztonságos környezet megteremtése és a vígasz biztosítása. Az pszichológusok, védőnők szerint az első hónapban minden esetben az érzékszerveket keresztül szerzett információké a főszerep, ezért ezeket a fejlesztési területeket kell kiemelten kezelni.

 

Íme a feladatok, melyeket érdemes beépíteni a mindennapi rutinba, napi néhány percben:

 

Testérzet fejlesztése:

 

  • fordítsuk a babát az oldalára néhány percre
  • fordítsuk a babát a hasára néhány percre
  • ringassuk a babát finoman

 

Bőrérzékelés:

 

  • fürdetés után hagyjuk a baba testét rövid ideig szabadon (kizárólag megfelelő hőmérséklet mellett)
  • masszírozzuk gyengéden a hátát, karját, lábait
  • hirdetes
  • nyújtogassuk óvatosan a lábait, a csípőjét combjai finom széthúzásával lazítsuk (semmiképpen nem lehet erőltetni!)
  • simogassa a baba hátát, karját, lábait

 

Látás tökéletesítése:

 

  • érdemes a baba helyzetét változtatnia a kiságyban időközönként
  • változtassuk a szoba megvilágítását (félhomály, világos, sötét)

 

Hallás fejlesztése:

 

  • óvjuk a babát a hirtelen zajoktól
  • dúdolgasson és énekeljen sokat a kicsinek
  • napi negyedórán át hallgassanak halk, kellemes zenét

 

Kedves szülők! Legyenek mindenben rugalmasak, előremutatók és következetesek. Szakértői tapasztalat, hogy a befektetett munka, még akkor is, ha az bőven meg van fűszerezve szeretettel, csak akkor érik be igazán, ha példamutatóan beleteszi felnőtt és gyerek is a maga részét. Egy kisgyerek nem tud vitatkozni, így mindig a szülőkön a világ szeme, hogy mennyire segítik kibontakozni a gyereküket, a gyermeki kritikát.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Legnépszerűbb cikkeink

Anya Anyaság Apa Baba Fejlesztő gyerek Kisbaba Kisfiú Kislány Tanács Tanulás