3 tipp a göndör hajúaknak nyárra

helloladies.hu

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Akinek göndör a haja, tudja, milyen sokat kell küzdeni vele a nyáron – nem csak azért, hogy kordában tartsuk a göndör tincseket, hanem azért is, hogy ne legyen szénakazal effekt a hajunkból. Cikkünkben 3 remek tippet gyűjtöttünk össze, amely megkönnyítheti nyáron a göndör hajúak életét:

1. Készíts hajpakolást házilag

 

A házi készítésű csodaszerek általában sokkal hatékonyabbak, mint a boltban kapható, kész változatok. A száraz és töredezett hajra az olívaolajas pakolás a legjobb. Egy liter olívaolaj ára körülbelül ezer forint van – és egy adag pakolás során csak 1-2 kanálra van szükség (a haj hosszúságától függően), így jó sok ideig kitart.

 

Így készítsd el:

 

Keverj össze egy kanál olívaolajat egy kanál tejjel – vagy ami még jobb, (2 kanál) natúr joghurttal! A joghurtban található élőflóra hidratáló és tisztító hatású. Keverd össze alaposan a két összetevőt, majd teríts egy törölközőt a válladra és kend rá a pakolást a nedves hajadra. Főleg a száraz, töredezett hajvégekre kend. Ezután kösd fel és hagyd rajta legalább fél óráig, majd alaposan mosd le samponnal (használhatsz még balzsamot is, ártani nem árt). Használd a pakolást kúraszerűen, hetente – és már 1-2 hónap múlva látni fogod az eredményt!

hirdetes

 

2. Hajszárítás és fésülködés

hirdetes

 

Nagyon fontos, hogy mindig csak hajmosás után fésüld ki a hajad. Kezd alulról és fokozatosan haladj felfelé – így nem téped a hajad, hanem csak lassan kicsomózod. Ha göndör a hajad, szerezz be egy diffúzoros hajszárítót, ami nem csak meleg, hanem langyos levegőt is fúj. Ha nincs ilyened, tenyereddel tartsd a fejbőrhöz közelítve a hajat, így gyönyörű göndör fürtjeid lesznek. Ha nem használsz diffúzort, a fúvókát mindig tartsd lefelé, a haj növésével egy irányba. A hajkefét felejtsd el fésülködés során! Helyette a legjobb választás a gyér fésű lehet – ezzel minden nap fésüld át a hajad, így kibogozod az összegabalyodott tincseket, ráadásul a kihullott hajszálaktól is megszabadulsz.

 

3. Mivel ápold a göndör hajat?

 

A levegő páratartalma roncsolhatja a göndör hajat, hiszen sokkal szárazabb, így érzékeny a párás levegőre - ez csupán azért van, mert szeretne nedvességet magába szívni. Ilyenkor a kutikulák kitágulnak, a haj pedig borzossá válik. A borzas hajra azonban van megoldás!

 

Amire szükséged lesz: egy leave-in hajkondicionálóra, egy mélyen ható kondicionálóra és egy olyan hajformázóra, amely szilikont tartalmaz. Ezekből a termékekből mindig legyen a fürdőszobába és használd is őket mindig, hiszen így hidratálod a hajad.  Ha száraz a hajad, hetente egyszer moss csak hajat és sampon helyett használd a leave-in hajkondicionálót. Használj mélyen ható hajkondicionálót is, illetve szilikon tartalmú hajformázót, mielőtt megszárítod a hajad.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2025-08-22

Hogyan javíthatjuk nőként a kardiovaszkuláris értékeinket?

Nőként is sokat tehetsz a szívedért: tudatos táplálkozással, mozgással, stresszkezeléssel és rendszeres szűréssel javíthatod kardiovaszkuláris értékeidet.

2025-06-25

Travel influencer – 5 tipp, hogy ne csak álom, hanem megvalósítható cél legyen

Szeretnél travel influencer lenni? Mutatunk 5 tippet, amivel az álomból megvalósítható cél lehet – tartalom, közösség, márkaépítés és együttműködések.

2025-04-28

Turizmus kihívások 2025-ben – Így készülj a szezonra!

Tudd meg, milyen kihívásokkal néz szembe a turizmus 2025-ben, és hogyan készülhetsz fel sikeresen a szezonra szálloda és turizmus tanácsadással!

2025-04-25

Karrier tanácsok orvosnőknek – Lépj a létra tetejére!

Karrierépítési tippek orvosnőknek: hogyan érvényesülj nőként az orvosi pályán, és milyen lehetőségeket kínál például egy belgyógyász állás?

2025-03-28

A hosszú párkapcsolat titka: szeretetnyelvek és konfliktuskezelés

A boldog és tartós párkapcsolat nem a szerencsén múlik. A kémia fontos, de a legnagyobb szerepet azok a tudatos erőfeszítések játsszák, amelyeket a felek nap mint nap megtesznek egymásért. A szeretet kifejezésének módjai és a konfliktusok kezelése kulcsfontosságúak ebben a folyamatban.

2025-07-15

Így éltek a nők régen Budapesten: a 19. század meséi

A 19. századi budapesti nők élete tele volt kihívással, eleganciával és szabályokkal. Nézd meg, hogyan éltek – és mi változott ma!

Legnépszerűbb cikkeink

Csajos Érdekességek Haj, frizura Praktikák