Téged is kövérítenek a ruháid? Így szabadulhatsz meg néhány kilótól azzal, hogy másképpen öltözködsz

helloladies.hu

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Mégis mi mással magyaráznád, hogy bizonyos napokon a lehető legvékonyabbnak tűnsz, más napokon pedig egyáltalán nem. Mielőtt elmennének otthonról, a legtöbb nő nem azt a kérdést teszi fel magának, hogy „Elegáns vagyok-e?” vagy egyáltalán azt, hogy „Jól nézek ki?” – hanem azt, hogy „Kövérnek tűnök?”.

Legtöbbünk ruhás szerkényében mindhárom kategória megtalálható – erősen kövérítő, kevésbé kövérítő és egyáltalán nem kövérítő, vagy „semleges” ruhák. A ruhák és kiegészítők „kövérítő” hatásának mértékét a következő négy alapvető szempont befolyásolja: alak, anyag, szín és illeszkedés.

A megfelelő méret nagyon fontos ahhoz, hogy kifogástalan legyen a megjelenésed és ahhoz is, hogy tökéletesen érezd magad a bőrödben.

 

Alak


Erősen kövérítő

 

Az ilyen darabok túlméretezettek vagy túl sok felesleges anyagot tartalmaznak. Mint például párod óriási pulóverek, egy matróz nadrág, egy baby-doll dressz.

Ezzel ellentétben az olyan darabok, amik túl keveset takarnak alakodból és ezzel túl sokat mutatnak meg szintén nagyon kövérítőknek számítanak. Tartózkodj az aprócska coptopoktól, a miniszoknyáktól, a túl rövid nadrágoktól.

 

Kevésbé kövérítő

 

Ezek a ruhák takarást biztosítanak, de lényegében semmi mást. Legtöbbjük csupán unalmas klasszikusok, amik egyszerűen rajtad vannak, de nem tüntetnek fel előnyös színben. Ezek leginkább a farmerkabátok, a fehér szoknyák, a midiszoknyák.

hirdetes

 

Egyáltalán nem kövérítő – semleges

 

Ezek tehetik a legtöbbet érted. Gondosan kialakított alakformálókként kihangsúlyozzák alakodat, karcsúsítanak, elrejtik a plusz kilókat és a legoptimálisabb részeken húznak össze. Valójában jobban mutatsz bennük, mint ruhák nélkül tennéd. Keresd a V-nyakú pólókat és ruhákat, az A-vonalú szoknyákat, a magasderekú fazonokat.

 

Anyag


Erősen kövérítő

 

Ezek sajnos a legvonzóbb anyagtípusok – csillogóak és teli vannak textúrával. Óvakodj a kordbársonytól, a gyűrött bársonytól, a fémes csillogású anyagoktól, bőrtől, fényes bőrtől, angóragyapjú-szövettől, brokáttól, tafttól, bouclétól, flittertől, szaténtól, gyöngydíszítéstől, tűzdeléstől …

 

Kevésbé kövérítő

 

Olyan anyagok, amik kényelmesek és viselhetők, de nem feltétlenül emelik ki alakod legjobb részeit. Leggyakoriabbak ezek közül a pamut, farmer, egyszerű bársony, selyem, csipke, gyaújú krepp és gyapjú gabardin.

 

Egyáltalán nem kövérítő – semleges

hirdetes

 

Ezek az anyagok valamivel többet nyújtanak, és segítenek alakod formálásában és körvonalaid összehúzásában. A dzsörzé, kasmir, finom pamut, spandex.

 

Szín


Erősen kövérítő

 

Neon színek, világos elsődleges színek, pasztell és fehér.

 

Kevésbé kövérítő

 

Sötétebb árnyalatok – navy, barna, faszén, olíva, burgundi, szürke.

 

Egyáltalán nem kövérítő – semleges

 

A fekete nagyszerű erre, de egy fekete ruhákkal telepakolt szekrény nem éppen vidám látvány. Próbáld a fekete darabokat csak az olyan részeken viselni, amiket szeretnél eltakarni.

 


Illeszkedés


Erősen kövérítő

 

Túl bő vagy túl szűk ruhák.

 

Kevésbé kövérítő

 

„Elmegy, de nem lenyűgöző.”

 

Egyáltalán nem kövérítő – semleges

 

A tökéletes illeszkedés – mintha külön rád szabták volna.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2025-12-18

Női sebészek a világban, akik bámulatos sikert értek el

Világhírű női sebészek sikertörténetei: szív-, agy- és szemsebészeti áttörések, inspiráló életutak és a modern sebészet női úttörői

2025-11-22

Mire figyeljünk 2026-ban honlapkészítésnél?

A honlapkészítés világa soha nem áll meg. Ami néhány éve még korszerűnek számított, ma már gyakran elavult, 2026-ra pedig még inkább átalakul a digitális tér logikája

2025-08-22

Hogyan javíthatjuk nőként a kardiovaszkuláris értékeinket?

Nőként is sokat tehetsz a szívedért: tudatos táplálkozással, mozgással, stresszkezeléssel és rendszeres szűréssel javíthatod kardiovaszkuláris értékeidet.

2025-09-15

Esküvői mosoly villámgyorsan: így segítenek a porcelán héjak

Az esküvő legszebb kiegészítője a mosolyod. A porcelán héjak rövid idő alatt varázsolnak természetes, ragyogó fogsort a nagy napodra.

2025-06-25

Travel influencer – 5 tipp, hogy ne csak álom, hanem megvalósítható cél legyen

Szeretnél travel influencer lenni? Mutatunk 5 tippet, amivel az álomból megvalósítható cél lehet – tartalom, közösség, márkaépítés és együttműködések.

2025-04-28

Turizmus kihívások 2025-ben – Így készülj a szezonra!

Tudd meg, milyen kihívásokkal néz szembe a turizmus 2025-ben, és hogyan készülhetsz fel sikeresen a szezonra szálloda és turizmus tanácsadással!

Legnépszerűbb cikkeink

Alakformálás Csajos Divat Fogyás Gardrób Tanács