Ezért sikeresebbek a szeptemberi gyerekek társaiknál, a tudomány szerint

helloladies.hu

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Lehetséges lenne, hogy valaki attól a pillanattól kezdve sikerre számíthat, hogy megszületett? Nem, nem megyünk bele a természetes szülés és a császár közti vitába, és hogy melyiknek milyen hatása van a további életünkre, most a születési hónapról lesz szó.

Egy kutatás szerint azok a gyerekek, akik szeptemberben születtek, sokkal sikeresebbek. A tanulmányban 6 és 15 éves kor közötti gyerekek jegyeit vizsgálták, és úgy találták, hogy azoknak, akik szeptemberben születtek, jobbak az átlagaik, mint társaiknak. Egyenletet használtak, hogy megjósolják a gyerekek jövőbeli jegyeit és főiskolai eredményét, és a kutatók szerint ezek a sikeres fiatal diákok nagyobb valószínűséggel érnek el jó eredményeket, jutnak be jobb iskolákba és kisebb a valósíznűsége, hogy börtönbe kerülnek valamilyen bűncselekmény miatt.


A kutatás eredményeinek semmi köze nincs a Szűz és a Mérleg asztrológiai tulajdonságaihoz, és sokkal inkább van ahhoz, hogy milyen idősek a szeptemberi gyerekek társaikhoz képest. Általában akik szeptemberben születtek, azok a legidősebbek és a legfejlettebbek a saját osztályukban. Azok a gyerekek viszont, akiknek augusztusban van a szülinapjuk nagyobb valószínűséggel maradnak le az osztálytársaiktól, mivel a legtöbbüknél fiatalabbak.

hirdetes


Fiatalkorban ez a néhány hónapos korkülönbség nagyon sokat számít, mivel ilyenkor a fejlődés sokkal gyorsabban történik, mint az élet bármely más szakaszában. Később azért van ennek jelentősége, mert a gyerekek, akik a „megfelelő” időben születtek, előnnyel indulnak, nagyobb valószínűséggel kerülnek be jobb programokba, fejlesztő foglalkozásokra, versenyekre, nagyobb figyelmet kapnak, ami miatt a kognitív funkcióik jobban fejlődnek, és idővel ez az előny felgyűlik, összeadódik.

hirdetes


Azoknak a szülőknek, akiknek augusztusi születésű a gyerekük sem kell megijedniük, hiszen egy kis odafigyeléssel behozhatják a lemaradást. A születési hónapon kívül sok egyéb tényező is szerepet játszik, és ha szeretnéd segíteni a gyerekedet, rengeteg lehetőség áll rendelkezésre.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Legnépszerűbb cikkeink

Anya Anyaság Apa Baba Érdekességek Férfi gyerek Iskola Kisbaba Kisfiú Kislány Nevelés Tanulás