Természetesen szép bőr szőlővel

helloladies.hu

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A szőlő nemcsak finom, de szinte az összes szükséges vitamint, és ásványi anyagot tartalmazza. Éppen ezért elfogyasztva, de külsőleg alkalmazva is hozzájárul, hogy bőrünk természetesen szép legyen!

Szőlőmagolaj száraz bőrre


A szőlőmagolaj a száraz, vagy érzékeny bőrrel rendelkezők csodaszere, ugyanis ez a kissé fanyar illatú olaj rövid időn belül erősíti a bőr szerkezetét, leginkább úgy, hogy „betömi” a sejtek közti réseket, így megakadályozza a bőr kiszáradását. A bársonyos tapintásért nem kell mást tenned, csak fürdés vagy zuhanyozás után mindennap masszírozd át a még nedves bőrödet szőlőmagolajjal.


Szőlő a mitesszerek ellen


A szőlő magas cink tartalmának köszönhetően javítja a bőr minőségét úgy, hogy gyorsítja a bőr sejtjeinek regenerálódását. Készítsd el a következő arclemosót, ami az egyik legjobb ellenszere a mitesszereknek: 2 evőkanál száraz körömvirágot főzz meg, hagyd állni, szűrd le, majd keverd össze 2 evőkanál passzírozott szőlővel. Majd fogj egy vattakorongot, áztasd be, és többször mosd át vele a problémás területet.


A szőlő gátolja a baktériumok szaporodását


Kevesen tudják, de ez az édes gyümölcs gátolja a vírusok és a baktériumok szaporodását. Ezért kiváló ellenszere lehet pattanásoknak, a bőrön keletkezett gyulladásoknak, sőt még az ekcémának is. A legegyszerűbb módszer, ha egy félbevágott szőlőszemet közvetlenül a problémás részre tapasztunk, és legalább tizenöt percig rajta hagyjuk. Az eljárás minden bőrtípusnál alkalmazható, a hatás pedig még látványosabb lesz, hogyha biotermést használunk.

hirdetes


Szőlővel a puha kezekért


Mindennapi teendőink bizony nyomot hagynak a kézfejünkön is, de hála a szőlőnek, ezt a problémát is orvosolhatjuk. Moss meg 15-20 szem szőlőt, adj hozzá egy cseppnyi szőlőmag- vagy mandulaolajat és egy kanál barna cukrot. A hozzávalókat keverd össze, majd alaposan dörzsöld be a kapott masszával a kezedet. Pár perc után mosd le. A gyümölcsben fellelhető savak könnyen eltávolítják az elhalt hámréteget, a szőlő E-vitamin-tartalma pedig fokozza a bőröd természetes védekezőképességét.

hirdetes


A szőlő a cellulitisz elleni harcban is segítségünkre lehet


A szőlő rengeteg A-, C- és B12-vitamint tartalmaz, ezek az anyagok pedig jelentős szerepet játszanak szervezetünk anyagcsere-folyamatainak szabályozásában. A bevitt vitaminok hatására gyorsabban szabadulhatunk meg a nem kívánt nyersanyagoktól, így bőrünk feszesebbé válik. Nem csoda, hogy a szőlő a cellulitisz elleni harcban is segítségünkre lehet. Egy maréknyi szőlőt préselj össze, a levét szűrd át, majd ezzel dörzsöld be problémás testrészeidet. A kezelt felületet aztán borítsd be egy nedves kendővel. A hatás fokozható, ha a borogatás ideje alatt pihensz, relaxálsz.


Szőlős ajakápoló


Az egyre szelesebb, s hidegebb idő egyik kellemetlen következménye a kiszáradt ajak. A kék szőlő magas víztartalma miatt ideális megoldást jelent a cserepes ajkak ápolásában. Csak dörzsöld át egy szemmel a szádat!


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2025-11-22

Mire figyeljünk 2026-ban honlapkészítésnél?

A honlapkészítés világa soha nem áll meg. Ami néhány éve még korszerűnek számított, ma már gyakran elavult, 2026-ra pedig még inkább átalakul a digitális tér logikája

2025-08-22

Hogyan javíthatjuk nőként a kardiovaszkuláris értékeinket?

Nőként is sokat tehetsz a szívedért: tudatos táplálkozással, mozgással, stresszkezeléssel és rendszeres szűréssel javíthatod kardiovaszkuláris értékeidet.

2025-06-25

Travel influencer – 5 tipp, hogy ne csak álom, hanem megvalósítható cél legyen

Szeretnél travel influencer lenni? Mutatunk 5 tippet, amivel az álomból megvalósítható cél lehet – tartalom, közösség, márkaépítés és együttműködések.

2025-04-28

Turizmus kihívások 2025-ben – Így készülj a szezonra!

Tudd meg, milyen kihívásokkal néz szembe a turizmus 2025-ben, és hogyan készülhetsz fel sikeresen a szezonra szálloda és turizmus tanácsadással!

2025-09-15

Esküvői mosoly villámgyorsan: így segítenek a porcelán héjak

Az esküvő legszebb kiegészítője a mosolyod. A porcelán héjak rövid idő alatt varázsolnak természetes, ragyogó fogsort a nagy napodra.

2025-04-25

Karrier tanácsok orvosnőknek – Lépj a létra tetejére!

Karrierépítési tippek orvosnőknek: hogyan érvényesülj nőként az orvosi pályán, és milyen lehetőségeket kínál például egy belgyógyász állás?

Legnépszerűbb cikkeink

Csajos Érdekességek Gasztró Praktikák Szépségápolás