Interjú Pócsi Petra profi sminkessel

helloladies.hu

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Egy igazi energiabomba, mindig pörög, és ezt imádják a követői - Ő Pócsi Petra, egy igazán tehetséges sminkes, aki megdöbbentő átalakításaival kihozza a maximumot a hölgyekből!

Mesélnél magadról egy kicsit? Mióta foglalkozol sminkeléssel és miért éppen ezt a pályát választottad?

 


“Kicsit több, mint 4 éve költöztem fel Budapestre, Miskolcról, azért hogy elvégezzem a Lakberendező és látványtervező sulit, a már meglévő magasépítő képzettségem mellé. Igen, tudom nagyon egybevág a sminkeléssel..
A sminkelést nem kifejezetten én választottam, nem volt régóta dédelgetett álmom, sőt amikor plussize modellként fotózásokon vettem részt, mindig elgondolkodtam sminkelés közben, hogy én ezt mennyire nem tudnám csinálni... erre tessék.

 

 

Később felvettek egy sminkiskolába, mint értékesítő és oktatás szervező. Mindennapom a sminkmesterség körül forgott, azzal keltem, azzal feküdtem. Egyik újonnan induló csoportnál eszembe jutott, hogy úgyis itt vagyok mindennap, mért ne csináljam végig a képzést, hisz azt a tudást már nem veszi el tőlem senki.
Mindössze 1 éve sminkelek, erre szinte mindig ugyanaz a reakció: "Neeeee, komolyan, nem hiszem el!"
Pedig de. Az elején rengeteget dolgoztam teljesen ingyen, csak hogy legyen referenciám és tapasztalatom. Megérte.
2015 márciusában hoztam létre a Beauty Maker by Petra Pócsi Facebook oldalt és lassan, de biztosan egy szép kis közösségé nőtte ki magát. Nagyon szeretem a lányokat!”

 

 

Szerinted mi különböztet meg téged a többi sminkestől?

 

“Nem igazán próbálok és nem is akarok párhuzamot vonni a többi hazai sminkemester és saját magam között, lehetetlen, hisz mindenkinek különböző a stílusa. Maximum, amiben más lehetek az az, hogy valamennyire beengedem a követőimet az életembe és közvetlen vagyok velük.”

hirdetes

 

 

Milyen termékeket használsz a legszívesebben?


“Huhhh, ez egy fogós kérdés. A termékek, amiket használok 90%-ban Amerikából érkeznek. Azt gondolom, hogy tartós sminket, csak professzionális termékekkel lehet készíteni.


Egy pár márka név szerint, amiket nagyon szívesen használok:
Anastasia Beverly Hills - Szemdökbe verhetetlen.
Too Faced - Alapozó és a Chocolate szemhéjpaletták.
Tarte Cosmetics - Amazonian Clay palettája nálam most a No.1.
Kylie Cosmetics - Folyékony matt rúzsok
És még estig sorolhatnám.”

 

 

hirdetes

Szolid vagy erősebb sminket szeretsz készíteni?


“Ez leginkább a vendégtől függ, milyen eseményre készül, milyen ruhában lesz, mi áll jól neki, milyen szemformája van...
De alapvetően előtérbe helyezem a beauty sminkeket, amikor csak a hölgy meglévő szépségét hívjuk elő, nem pedig felismerhetetlenné tesszük a sminkkel.”

 

Szerinted mi a leggyakoribb hiba, amit sminkeléskor elkövetünk?


“SZEMÖLDÖK! Túlszedett, túl rövid, túl sötét... Ha már a szemöldökünk rendben van, akkor az már fél siker. A szemöldök keretezi az arcunkat és ez adja meg a karakterét. A tetoválást nagyon sokan megbánják, úgyhogy azzal csak nagyon óvatosan és csak profi szakemberre bízzuk!
Bevallom nekem a szemöldökformázás a kedvencem, hisz ezzel nagyon sokat tudunk változtatni a megjelenésen.”

 

Mit gondolsz, mi az a szépségtrükk, amit minden hölgynek érdemes elsajátítani? Függetlenül attól, hogy milyen sminket szeretnénk készíteni.


“Megfelelő arcápolás! Szuper, hogy nekünk nőknek ott a lehetőség, hogy sok bőrhibát elfedjünk a sminkkel, de a szép sminkünk alapja az ápolt bőrünk.
Ennek elérése érdekében, az első lépés, hogy minden áldott nap le kell mosni a sminkünket, még akkor is, ha majd összeesünk a fáradtságtól.”

 

Mik a további terveid, céljaid?


“Tudod miért csinálom? Imádom azt a pillanatot, amikor kész vagyok a sminkkel és a vendég belenéz a tükörbe. Azt az érzést, amikor egy kisgyermekes Anyukát tettem boldogabbá vagy egy dolgozó nőt szakítottam ki a monton hétköznapokból vagy amikor egy fiatal lánynak adtam újra önbizalmat azzal, hogy eltűntettem a tűzfoltot az arcáról.”
Továbbra is ez a célom, nőket boldogabbá, magabiztosabbá tenni!

 


Ha te is szeretnél gyönyörű sminkeket látni Petrától, kövesd Facebookon itt: Beauty Maker by Petra Pócsi


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Legnépszerűbb cikkeink

Divat Kreatív Smink