Mit tanított nekünk a koronavírus a tanárokról?

helloladies.hu

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A szülők azon fáradoznak, hogy kitalálják, hogyan segíthetnek a gyerekeiknek, mióta digitális oktatás zajlik. Ez az új rendszer szinte minden családban okozott már könnyeket, nevetést és ami a legfontosabb, segített rájönni, hogy milyen keményen is dolgoznak a tanárok, egyszerűen jobban értékeljük a munkájukat. Nézzük, mit tanultunk mi magunk!

Az unalmas dolgokat is szórakoztatóvá teszik


Sok tanár nagyon kreatívan tartja meg az óráit, legyünk őszinték, a fizika és kémia például sokunkban nem idéz fel túl jó emlékeket, pedig pont ezek azok a tantárgyak, amiket talán a legérdekesebbé lehet tenni – ami otthoni körülmények között szinte lehetetlen, de sokan még online is megtalálják ennek a módját.


Mennyi türelmük van


Újra és újra el kell ismételni az utasításokat, megválaszolni ugyanazokat a kérdéseket, és többször leadni ugyanazt az anyagot, emellett pedig még a rendre is figyelni. Valljuk be, hogy néha még nekünk sincs türelmünk a saját gyerekünkhöz – el lehet képzelni, milyen, ha húszan-harmincan vannak.

hirdetes


Milyen nehéz egyszerre egynél több gyereket tanítani


Azok, akiknek több gyerekük van, biztosan rájöttek, hogy mindet egyszerre leültetni és rávenni, hogy tanuljanak, csinálják a leckét egyáltalán nem egyszerű feladat, ha pedig mindnek segíteni is szeretnénk, az szinte kivitelezhetetlen.


Mennyit kapnak a szülőktől

hirdetes


A karantén előtt a szülők nem voltak szükségszerűen részei a mindennapos tanulásnak, de most azok és teljesen új oktatás történik. A legtöbb osztálynak saját csoportja van, millió kérdéssel, problémával és gyakran a szülők a frusztrációjukat a tanáron vezetik le, neki mégis udvariasnak és segítőkésznek kell lennie, ami biztosan nem könnyű…


Mennyire kell nekik is alkalmazkodni


Egyik nap még az osztályteremben tartották az óráikat, a szükséges felszerelésekkel, másik nap pedig online, otthonról tették ezt. Nekik is sok fáradtságba telik alkalmazkodni az új helyzethez, segíteniük a gyerekeket és szülőket egyaránt úgy, hogy közben nekik maguknak is tanulniuk kell. Új programokat kell kitanulniuk, videót keresni vagy készíteni – ami sokkal több munka és idő, mintha az iskolában adnák le az anyagot.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2025-04-28

Turizmus kihívások 2025-ben – Így készülj a szezonra!

Tudd meg, milyen kihívásokkal néz szembe a turizmus 2025-ben, és hogyan készülhetsz fel sikeresen a szezonra szálloda és turizmus tanácsadással!

2025-04-25

Karrier tanácsok orvosnőknek – Lépj a létra tetejére!

Karrierépítési tippek orvosnőknek: hogyan érvényesülj nőként az orvosi pályán, és milyen lehetőségeket kínál például egy belgyógyász állás?

2025-02-21

Mi nem hiányozhat a hoteled marketing stratégiájából 2025-ben?

A 2025-ös hotel marketing stratégia digitális fejlesztéseket, fenntarthatóságot és személyre szabott vendégélményt igényel. Fedezd fel a Hotelmentők megoldásait!

2025-03-14

Miért válaszd az ápolói szakmát 2025-ben?

Az ápolói szakma 2025-ben stabil megélhetést, fejlődési lehetőségeket és nemzetközi karriert kínál. Ismerd meg, miért érdemes ezt a hivatást választani!

2024-12-10

A tökéletes céges évzáró – 5 helyszín, amit mindenki imádni fog

edezd fel a tökéletes céges évzáró helyszíneit! Wellness hotelek, borászatok és kalandparkok, hogy az évzáró esemény emlékezetes legyen mindenki számára.

2024-12-10

5+1 dolog, hogy tökéletes újévi fogadást szervezz!

Hogyan szervezz tökéletes újévi fogadást? Tudd meg, mire figyelj a helyszíntől a dekoráción át a programokig! Tippek és egy remek rendezvényterem ajánlása.

Legnépszerűbb cikkeink

Anya Anyaság Apa gyerek Otthon Tanulás