Testzsír-százalék mítoszok és az igazság!

helloladies.hu

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Aki azt gondolja, hogy a testsúlya az egyetlen fontos mérőszám, amely megmutatja, milyen formában van, az téved. Hiszen pusztán a kilogrammok számából nem derül ki, milyen arányban zsíros vagy izmos a testünk.

Amikor növekszik a testzsír-százalék

 

Ha példának veszünk egy rendszeresen sportoló nőt, akinek a testsúlyát jelentős részben az izomtömege teszi ki, könnyen elképzelhető, hogy alatta többet mutat a mérleg, mint egy fogyókúrázó, de nem sportoló nő alatt, hiszen ő csupán az izomtömegéből veszített. Ebben az esetben hiába mennek lefelé a kilók, a testzsír-százalék növekszik, mert a zsír nagyobb arányban lesz jelen a kisebb testsúlynál is.

 

Természetesen a zsírra szükség van, hiszen ez párnázza ki a vázrendszert, védi a belső szerveket, rész vesz a test hőmérsékletének szabályozásában, és tárolja a vitaminokat. Ráadásul az „éhezés” időszakaiban (amely szerencsés esetben nem a rossz körülmények miatt adódik), a tartalékok segítenek a szervezet önellátásában. Vagyis a cél nem a zsír teljes kiiktatása a szervezetből, csupán az egészséges szintre csökkentése.


A test zsírtartalmát befolyásolja a nem és az életkor is, ezt figyelembe véve az alábbiak szerint alakulnak az arányok. 

 

 

Testzsír-százalék nőknél

 

A haskörfogat fontosabb jelzőszám, mint a BMI. A világ legnagyobb elhízással kapcsolatos vizsgálata szerint az elhízott nők esetén kétszer annyi zsír halmozódott fel az alsó végtagokban, mint a férfiakban. Hova került férfiak esetén? A hasüregben rakódott le.

hirdetes

 


A haskörfogat fontosabb a BMI-nél»

 

  • 20-39 év között: 21 %-ig túl vékony, 22-33 % egészséges, 34-39 % túlsúlyos, 39 % fölött elhízott
  • 40-59 év között: 23 %-ig túl vékony, 24-34 % egészséges, 35-40 % túlsúlyos, 40 % fölött elhízott
  • 60 év fölött: 24 %-ig túl vékony, 25-35 % egészséges, 36-42 % túlsúlyos, 42 % fölött elhízott

 


Testzsír-százalék férfiaknál

hirdetes

 

  • 20-39 év között: 8 %-ig sovány, 9-20 % egészséges, 21-25 % túlsúlyos, 25 % fölött elhízott
  • 40-59 év között: 11 %-ig sovány, 12-22 % egészséges, 23-28 % túlsúlyos, 28 % fölött elhízott
  • 60 év fölött: 13 %-ig sovány, 14-25 % egészséges, 26-30 % túlsúlyos, 31 % fölött elhízott

 

Aki a testzsír-százalékát figyelembe véve a túlsúlyosnak számít, nem csupán esztétikai problémával néz szembe, de jelentősen nő a kockázata a szív-és érrendszeri betegségeknek, a magas vérnyomásnak, a mozgásszervi- és a cukorbetegségnek, a depressziónak, sőt, bizonyos daganatos betegségeknek is.

 

Hogyan csökkenthető a zsír mennyisége?

 

Ebben a kérdésben időről időre hallhatunk csodamódszerekről és eljárásokról, pedig csodák – legalábbis a zsír mennyiségének csökkentésében - nincsenek.  A testzsír-százalék csökkentésére a legjobb módszer a heti legalább 5x30 perces aerob mozgás.

 


A cél az, hogy megizzadjunk és lihegjünk, a pulzusszámunk azonban akkor marad a zsírégető tartományban, ha nem megyünk 100 fölé. Ilyen szempontból remek zsírégető az intenzív gyaloglás, a futás és a biciklizés. Emellett érdemes korlátoznunk a szénhidrát-bevitelt, és főként fehérjéket, zöldségeket, gyümölcsöket, valamint rengeteg folyadékot fogyasztanunk. A tudatos életmód az egészség, a fittség és a hosszú élet felé vezet.


 

Forrás: www.orvostkeresek.hu


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2025-12-18

Női sebészek a világban, akik bámulatos sikert értek el

Világhírű női sebészek sikertörténetei: szív-, agy- és szemsebészeti áttörések, inspiráló életutak és a modern sebészet női úttörői

2025-11-22

Mire figyeljünk 2026-ban honlapkészítésnél?

A honlapkészítés világa soha nem áll meg. Ami néhány éve még korszerűnek számított, ma már gyakran elavult, 2026-ra pedig még inkább átalakul a digitális tér logikája

2025-09-15

Esküvői mosoly villámgyorsan: így segítenek a porcelán héjak

Az esküvő legszebb kiegészítője a mosolyod. A porcelán héjak rövid idő alatt varázsolnak természetes, ragyogó fogsort a nagy napodra.

2025-08-22

Hogyan javíthatjuk nőként a kardiovaszkuláris értékeinket?

Nőként is sokat tehetsz a szívedért: tudatos táplálkozással, mozgással, stresszkezeléssel és rendszeres szűréssel javíthatod kardiovaszkuláris értékeidet.

2025-06-25

Travel influencer – 5 tipp, hogy ne csak álom, hanem megvalósítható cél legyen

Szeretnél travel influencer lenni? Mutatunk 5 tippet, amivel az álomból megvalósítható cél lehet – tartalom, közösség, márkaépítés és együttműködések.

2026-06-17

Orvoshoz kell fordulni, ha kullancsot találunk magunkon?

Tényleg orvoshoz kell fordulni, ha kullancsot találunk magunkon? Mutatjuk, mikor elég az otthoni eltávolítás, és milyen tüneteknél érdemes háziorvoshoz fordulni

Legnépszerűbb cikkeink

Alakformálás Edzésmódok Egészség Egészséges életmód Egészséges táplálkozás Érdekességek Férfi