Dolgok, amiket nem szabadna csinálni repülés alatt

helloladies.hu

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A repülés már önmagában is stresszes a legtöbb ember számára, úgyhogy ne tetézzük ezt azzal, hogy összeszedünk egy betegséget is utazás közben. Szakértők mondták el melyek azok a területek, amikre különösen figyelnünk kell, hogy egészségesen és kényelmesen utazhassunk.

Ne kérj jégkockát


Egy tanulmány, ami 327 repülő vizét vizsgálta úgy találta, hogy csak 15%-uk felelt meg az egészségügyi előírásoknak. Éppen emiatt a legtöbb gépen már nem szolgálnak fel csapvizet, de a jégkockák még mindig ugyanabból a vízből készülnek. A víztartályok a repülőkön öregek és elavultak, és sok baktérium található bennük. Mindenképp érdemes üveges vizet választani, ezért is tartanak belőle olyan sokat a gépen.


Ne ülj az egész út alatt az ülésedben


A repülőn sokkal nagyobb a trombózis kialakulásának kockázata, ami általában a lábakban jelentkezik. Ha néhány percet sétálsz, vagy felállsz nyújtani egy kicsit, akkor viszont jó eséllyel meg tudod előzni. Érdemes kerülni a szűk ruhákat, ami elszorítja a vérkeringést. A legfontosabb, hogy óránként mozogj egy kicsit és átmozgasd a lábaidat. Ha nem igazán van erre hely, az ülésedben is csinálhatsz néhány gyakorlatot, például emeld fel a térdedet a mellkasodhoz.

hirdetes


Mellőzd a kontaktlencsét


Ha van rá lehetőség, akkor inkább szemüvegben utazz, mert a levegő a repülőn nagyon száraz, ez pedig irritálhatja a szemet. Ha pedig esetleg elalszol egy olyan lencsében, amiben nem lenne szabad, az különösen zavarhatja a szemet. Tudtad, hogy milyen következményei lehetnek, ha kontaktlencsében zuhanyozol, vagy úszol?


Soha ne használd az ülések fölötti ventilátort

hirdetes


Ha fázol az út alatt, inkább vigyél magaddal egy vastag pulóvert, ahelyett, hogy használnád az ülésed fölötti rendszert. Rengeteg baktérium található bennük, ezért végig magas fokozaton kellene használni ahhoz, hogy arrébb fújja őket, mielőtt belépnének a személyes teredbe.


Ha az étel hozzáért a tálcához, inkább ne egyél belőle


A lehajtható üléstálcákat nem sterilizálják az utak között, úgyhogy ha csak nincs nálad fertőtlenítőkendő, és lecsúszott a sütid a tányérodról, inkább ne edd meg. Általában egy nap csak egyszer törlik le őket, és az sem ritka, hogy bizonyos szülők ezen cserélik ki a gyerek pelenkáját, vagy valaki felteszi a lábát. Egy tanulmány úgy találta, hogy ezeken a tálcákon tízszer (!) annyi baktérium van, mint a WC-k öblítőgombjain. Nem túl bíztató!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Legnépszerűbb cikkeink

Betegség Csajos Család Egészség Érdekességek Fejlesztő Férfi Takarítás Tanács