Ezeket a dolgokat azonnal fertőtlenítsd, ha kint voltál!

helloladies.hu

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Néha bizony el kell hagynunk az otthonunk biztonságát és elmenni bevásárolni, illetve elintézni a fontos ügyeket. De mi az, amit megtehetünk annak érdekében, hogy csökkentsük az esélyét, hogy a koronavírus az otthonunkba kerüljön? Mik azok a dolgok, amiket rögtön fertőtleníteni kellene?

Kezek


Mosd meg a kezeidet egyszerűen vízzel és szappannal, addig pedig, amíg erre nincs lehetőség, válassz kézfertőtlenítőt és ne érj az arcodhoz. Majd miután mindent elpakoltál, amit vettél, ismét moss kezet.


Telefon


Ha lehet, ne vedd elő a telefonodat, minél kevesebb nyilvános felülettel kerüljön kapcsolatba, ha pedig hazaértél töröld át fertőtlenítőkendővel. Naponta legalább egyszer fertőtlenítsd még akkor is, ha nem mentél sehova, hiszen még normális körülmények között is nagyon koszos.


Pénztárca vagy táska


Azt hiszem, inkább nem is akarjuk tudni, hogy valójában milyen koszos tud lenni egy táska. Csakúgy, mint a telefon esetében, amennyire csak lehet, kerüld, hogy a táskád bármihez is hozzáérjen, véletlenül se tedd a bevásárlókocsiba. Ha hazaértél, az anyagának megfelelően tisztítsd és fújd be fertőtlenítő sprayvel – és még véletlenül se tedd a konyhapultra vagy az asztalra.

hirdetes


 Bevásárlótáska


Ha te is próbálsz minél kevesebb műanyagot használni és viszed magaddal a saját bevásárlótáskádat, minden használat után mosd ki a mosógépben vagy fújd be fertőtlenítővel és azt a részt is töröld át otthon, ahová leteszed – mint a pult vagy padló.


Autó


A vírus a kormányon akár napokig is életben maradhat, csakúgy, mint az autó kilincsén. Ha kijössz a boltból, valószínűleg megérinted a kulcsaidat, biztonsági övet, váltót – ezeket érdemes fertőtlenítőkendővel áttörölni.


Szemüveg


A szemüveget, napszemüveget szappanos vízzel át kell mosni, amint hazaértél.

hirdetes


Megérintett felületek


Ahogy az autódtól elmentél a lakásig mihez értél hozzá, mielőtt megmostad volna a kezedet? Legyen ez akár a garázsajtó, kapukilincs, villanykapcsoló, mindent egyes ilyen részt fertőtleníteni kell.


Ruhák


A ruháknak rögtön a mosógépbe kellene menniük, nem pedig a szennyestartóba. Ha még nem akarsz mosni, akkor tedd egy zárható zsákba, a mosást illetően pedig ezeket a tanácsokat tartsd be.


Cipők


Elég nehéz fertőtleníteni, ezért fontos, hogy rögtön az ajtóban levegyük, és egy olyan felületre tegyük, amit gyakran tudunk cserélni.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Legnépszerűbb cikkeink

Betegség Egészség Takarítás Tanács