notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

3 év alatt akkorát változott ez a nő, hogy barátnői meg sem ismerték

hirdetes

A pasija elhagyta, mert kövér volt, nézd meg hogy néz ki most

helloladies.hu

Elhagyta a barátja ezt a nőt csak azért, mert a lány kövér volt. Alapból nem értem, hogy miért jöttek össze, ha a pasit zavarta a súlya. Na mindegy, ami 3 évvel később történt, az a lényeges. A kép alatt folytatom.

Kövérsége miatt elhagyta a barátja, amit ezután tett, azt nem fogod elhinni

Történt ugyanis, hogy a nő nem magába roskadt, nem a pasi után sírt, hanem összeszedte magát, és elkezdett mozogni, diétázni. Nem éppen azért, hogy visszaszerezze a pasit, hanem azért, hogy visszavágjon neki, megmutassa azt, hogy mit veszített el, amiért elhagyta.

Nem tudom miért jöttek össze egyáltalán, ha a férfit zavarta a nő súlya, én alapból elítélem azokat az embereket, akik csak azért vannak a másikkal, hogy tudjanak mutogatni valakit. Ennek az embernek is csak egy plázacicára volt szüksége, semmi másra, úgy néz ki. Folyamatosan veszekedtek, amiért a nő túlsúlyos, aztán megelégelte őt, és lelépett. Három év nagyon sok idő, a nő pedig kitűzött egy új célt maga elé. Amikor újra találkoztak, a férfi alig ismert rá, könyörgött, hogy fogadja vissza, a lány azonban végre visszavághatott, és bemutatott neki. Jól tette, büszke vagyok rá smiley

hirdetes

És a változás miatt is büszke vagyok, íme 1 kép a korábbi hölgyről:

 

 Kíváncsi vagy mennyit változott?

Úgy gondolom, hogy a kép magáért beszél, gyönyörű lett, hatalmas változáson ment keresztül. Kalapot emelek előtte. Az a pasi meg majd megkapja, ami neki jár....

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

Újra divat a balerina cipő! - Így hord a tavaszi szezonban!

2024-04-15

Újra divat a balerina cipő! - Így hord a tavaszi szezonban!

Kényelmesek és sokoldalúak, tökéletes választások mindennapi viselethez és elegáns megjelenésekhez egyaránt. Hajtsunk újra a klasszikusokra és fedezzük fel, hogyan hordhatjuk őket a tavaszi szezonban!

Ez a 4 vitamin sokban befolyásolja a fogyásodat

2024-04-08

Ez a 4 vitamin sokban befolyásolja a fogyásodat

A megfelelő vitaminbevitel kulcsfontosságú a fogyás és az egészséges testsúly fenntartása szempontjából, és néhány vitamin különösen fontos szerepet játszik ebben a folyamatban.

Hogyan válhat egy szálloda igazán vendégközpontúvá?

2024-04-04

Hogyan válhat egy szálloda igazán vendégközpontúvá?

A szállodaüzemeltetés már régóta a vendégközpontúság és az élmények teremtése körül forog, és mindez a vendégek igényein, a kiváló kommunikáción át terjed.

Már reggel is kimerültnek érzed magad? Az ennek a tünete lehet!

2024-04-02

Már reggel is kimerültnek érzed magad? Az ennek a tünete lehet!

A reggeli kimerültség gyakran bosszantó és akadályozó tényező lehet a mindennapi életben, ám megfelelő megértéssel és kezeléssel jelentős mértékben csökkenthető.

10 szépítő termék a tavaszi megújuláshoz: Frissítsd fel arcbőröd!

2024-03-25

10 szépítő termék a tavaszi megújuláshoz: Frissítsd fel arcbőröd!

A tavasz közeledtével sokan keresik az újításokat a szépségápolás terén, és szeretnék frissíteni bőrápolási rutinjukat. Az alábbiakban bemutatjuk a legjobb szépítő termékeket, melyek segítségével könnyedén megújulhatunk és ragyogóvá tehetjük bőrünket a tavaszi időszakra.


Alakformálás Diéta Edzésmódok Egészséges életmód Egészséges táplálkozás Fitness Fogyás