Ez az 5 legjobb diafilm

Ettől az öt diafilmtől helyreáll a világbéke otthon

helloladies.hu

A diavetítés soha nem megy ki a divatból. Vannak esték, amikor legalább 2 tekercs is bekerül az álom vetítőbe és együtt kuckózva varázsolódhatunk el a csodálatos mesei fantáziavilágba. Miközben egyre jobban felmelegszik a gép, a film különös illatot bocsát ki: olyan ez, mint valami édes bűvölet, ami a felnőtteket megigézi, a gyereket pedig magával ragadja az ámulat és álmodozás.

5 nagyon fontos diafilm, amit látnod kell

Tapasztaltátok már, hogy minden diafilmes estének speciális hangulata van? Ha indul a vetítés, akkor hirtelen a legcsibészebb lurkóból is azonnal kezesbárány lesz. Szépen csendben elfoglalja mindenki a helyét, magára húzza a kis takaróját, bekészíti az alvókát, kedvenc játékait, majd „becsukódik a valós világ” és óriási bambi szemekkel és elefáni fülekkel átlép meseországba és hallgatja, nézi az elétáruló csodát.

 

Szerencsére sok klasszikus mese megvásolható már a játékboltokban, széles a kínálat, csak győzzük esténként szuflával. Merthogy nálunk otthon az a divat, hogy minden mesét legalább tizenötször megnézünk, sőt a tizedik vetítés után már skandálva együtt „olvassuk” a mesét.

 

Az, hogy mit választunk aznapra a gyerekek hangulatától függ. Íme az én ötös listám, ami garantáltan beindítja a mesebeli állapotokat és meglátod, hogy a gyerekek soha többet nem akarják majd ugyanezeket a youtube-on nézni…

 

-Frakk és a lusta macskák


Klasszikus mese Nagy Pál rajzaival. Örök kedvenc a kutya-macska barátságról, csodaszép rajzokkal és komoly tanulságokkal. Tudtátok, hogy Frakk a nevét egy amúgy létező kutyáról kapta?!

 

-A kis Mukk története


Az egyik legszebb és legizgalmasabb mese, amit a XX. század adott nekünk. Középpontban egy aprócska kisfiú, egy zsáknyi arany és az örök dilemma a jóságról, szépségről. A legjobb változat Gondos Mária rajzaival készült.

 

5 nagyon fontos diafilm, amit látnod kell

-A kiskakas gyémánt félkrajcárja


Azt hiszem senkinek nem kell bemutatni ezt a mesét. Arany László klasszikusa a mai napig kötelező minden gyereknek a büszkeségről, becsületről, kitartásról.

 

 

-Ügyes vagyok, tiszta vagyok


Dr. Merétei Klára állította össze ezt a mesés oktató diafilmet és Gábor Éva rajzolta meg. Olyan mindennapi helyzeteket boncolgat hétköznapi óvodai környezetbe ültetve, amin keresztül a gyerekek játszva megtanulhatják, miért fontos a tisztaság, higiénia.

 

 

-Az ördög három arany hajszála


Ez az egyik legismertebb és legábrándosabb Grimm mese egy 14 éves kisfiúról, akinek születésekor megjósolták, hogy bizony ő fogja feleségül venni a királykisasszonyt. Egyedülálló álmodozás ez kislányoknak és kisfiúknak egyaránt. Adott a csodaszép királykisasszony és a furfangos, rátermett, jószívű hős, aki leküzd minden akadályt, hogy életfeladatát beteljesítse.

 

 

Ne legyen kétségetek! Akármit is néztek, ez egy szuper program, amit, ha nyugodtan csináltok végig, nagyon össze tudja kovácsolni a családot. Meglátjátok, 1-1 vetítés után még sokáig ábrándozva beszélgettek örök értékekről, érzelmekről az ágyban.

 

Vigyázat a meghitt paradicsomi állapotokat maximum a tekerőért folytatott harc ronthatja el!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
Anya Anyaság Apa Család Fejlesztő gyerek Gyereknevelés Kisfiú Kislány Kreatív