notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

A legnagyobb hiba amit elkövethetsz, mikor a hálószobádat dekorálod

hirdetes

A legnagyobb hiba amit elkövethetsz, mikor a hálószobádat dekorálod

helloladies.hu

Vannak helyiségek a házban, amikre a kialakítás során nagy hangsúlyt fektetünk, de ha a hálószobákra kerül a sor, valamiért hajlamosak vagyunk a praktikusságra törekedni, hiszen ott csak alszunk. Pedig pont azért kellene erre a részre is figyelmet fordítani, mert ez a kikapcsolódás helyszíne. Mi a legnagyobb hiba a szakértők szerint? Most kiderül!

A legnagyobb hiba amit elkövethetsz, mikor a hálószobádat dekorálod

Átlagosan 9-10 órát töltünk a hálószobában, beleértve az alvást is. Ez az a helyiség, ahol leginkább magunkkal törődünk, és a kikapcsolódást, pihenést szolgálja. A szoba dekorációját, kialakítását illetően a dizájnerek szerint az egyik legnagyobb buktató, amit elkövethetünk ebben a helyiségben, és amit mindenképp érdemes elkerülni, ha nincs elég fény. A világítással általában nem sokat foglalkoznak az emberek, pedig ez is egy nagyon fontos dizájnelem a hálószobában. Gyakran egyetlen egy lámpa található a szoba közepén, aminek az eredménye általában nyers és kedvezőtlen fényviszonyok.


Nem elég szimplán több lámpát venni, hogy létrehozz egy szép és kellemes teret, azoknak a funkciójára is figyelmet kell fordítani. A mennyezeti világítás megadja az alapot, míg egy asztalilámpa és állólámpa sokkal koncentráltabb fényt biztosít az olvasáshoz, munkához. A harmadik típus célja, hogy kiemeljen bizonyos dolgokat, részeket, mint például a könyvespolcok, és kellemes hangulatot teremtsen. Az aranyszabály, hogy ötféle fényviszony közül választhassunk, ami között van lágy, romantikus is, de olyan is, ami megfelelő öltözködéshez, vagy olvasáshoz.

hirdetes


A hálószobák ugyanúgy megérdemlik a „rétegezett” (tehát különböző szintű) világítást, mint a nagyobb, közös terek. A legideálisabb az lenne, ha minden hálószobában egységes tompított világítás lenne, hogy megadjuk az alaphangulatot és alapfényt, és kiegészítő lámpák is lennének azokra az esetekre, ha mondjuk látni akarod, mi van pontosan a fiókban, amikor épp rendszerezed. Az éjjeliszekrényeken lehet lámpa, vagy közvetlenül felettük a plafonról is lehet lelógatni egy lámpát és csak azokat felkapcsolni esténként. Ez nem csak praktikus megoldás, de olyan békés, nyugodt területté varázsolja a szobát, amilyennek lennie kéne.

hirdetes


Ha úgy gondolod, a Te hálószobádra is ráférne egy kis újítás a lámpák terén, fedezd fel a Patinás Lámpa Kft. exkluzív kézzel készített lámpáit ide kattintva: prémium mennyezeti lámpák (exclusive ceiling fittings)

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

Hogyan Legyen Vonzóbb Egy Szálloda a Női Vendégek Számára?

2023-11-20

Hogyan Legyen Vonzóbb Egy Szálloda a Női Vendégek Számára?

Az utazások során a női vendégek igényei kifinomultabbá váltak, és a szállodáknak alkalmazkodniuk kell ezekhez az elvárásokhoz. Lássunk néhány tippet, hogyan lehet egy szálloda még vonzóbb a hölgyvendégek számára.

9+1 trend, ami egy kis esküvőt is varázslatossá tesz

2023-11-14

9+1 trend, ami egy kis esküvőt is varázslatossá tesz

Az esküvői szezon mindig hoz valami újat, és 2024-ben sem lesz ez másképp. Ha egy kisebb, intim esküvőre vágytok, de mégis szeretnétek a nagy napotokat különlegessé tenni, akkor nézzük meg az idei év legfrissebb esküvői trendjeit!

10 Tipp, amivel női cégvezetőként is biztonságosabbá teheted a cégedet

2023-08-04

10 Tipp, amivel női cégvezetőként is biztonságosabbá teheted a cégedet

Az alábbiakban összegyűjtöttünk 10 hasznos tippet, amelyekkel női cégvezetőként is biztonságosabbá teheted a cégedet és megóvhatod azt a lehetséges veszélyektől.

5 szín, amely boldogtalan hangulattal árasztja el a nappalidat

2023-09-08

5 szín, amely boldogtalan hangulattal árasztja el a nappalidat

Amikor olyan színeket választunk a nappalinkba, amelyek nem illenek hozzánk vagy nem harmonizálnak a térrel, könnyen előfordulhat, hogy boldogtalan és nyomasztó lesz.

Ennek a 10 dolognak biztosan ott kéne lennie egy szállodai szobában

2023-07-14

Ennek a 10 dolognak biztosan ott kéne lennie egy szállodai szobában

Régebben a szállodát éjszakázási helynek tekintették. Egy ágy és egy fürdőszoba elég volt az ügyfelek elégedettségéhez. De ma a mai utazók igényei megváltoztak!

A bőrkeményedésből alakulhat ki szemölcs? - Ezt kell tenned ellene!

2023-10-05

A bőrkeményedésből alakulhat ki szemölcs? - Ezt kell tenned ellene!

Vajon lehetséges, hogy a bőrkeményedések okozhatnak szemölcsöket, és mit tehetünk ezek megelőzésére vagy kezelésére? Ebben a cikkben megtalálod rá a megoldást