notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Együtt vagy külön? Hogyan aludjanak az ikrek?

hirdetes

Ikerbabák altatása

helloladies.hu

Az újszülöttek, különösen, ha koraszülöttként jöttek világra (ami az ikrek esetében igen gyakori) a nap túlnyomó részét alvással töltik.

Vannak olyan gyerekek, akik nyugodtan és mélyen alszanak, s nehezen ébrednek fel a külvilág zajaira.  Más babák alvása felszínes, könnyen felriadnak.  Ez a különbség az ikreknél is megjelenik.  Tehát egyáltalán nem biztos, hogy egyforma az alvásuk ritmusa és mélysége.  Az elsőként ébredő testvér gyakran felébresztheti a többieket.

Hogyan altassuk az ikreket?

Elképzelhető, hogy az egyik baba sír, közben a másik (vagy többes ikrek esetén akár az összes többi) édesdeden alszik.  De az is előfordulhat, hogy egymás közelsége nyugtatja meg őket, s így tudnak leginkább aludni.

Éppen ezért nagy dilemma, hogy együtt vagy külön aludjanak az ikrek. 


Sokan közös ágyba fektetik őket.

Van, aki azt tapasztalja, hogy a külön ágyban alvó ikrek megnyugszanak, ha egymás mellé fektetik őket, hiszen már az anyaméhben is együtt voltak.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy már a kezdetektől külön fekhelyet biztosítsunk a számukra. De úgy helyezzük el a kiságyakat, hogy ha akarják, láthassák és megérinthessék egymást!

hirdetes

 

Más esetekben viszont éppen azt javasolják, hogy egymástól jó messzire fektessék őket, hogy ne zavarják egymást a pihentető alvásban.

Ezekre szerintem nincs igazán jó tanács.  Mindenkinek magának kell kitapasztalnia!

Saját tapasztalatom


Mi a kezdetektől külön fekhelyet biztosítottunk nekik, de egymás közvetlen közelében.  Ahogy már biztosan tudtak kapaszkodva állni a kiságyban, átmásztak egymáshoz, s összebújva aludtak tovább, vagy játszottak. Így mi már 1 éves koruktól közös ágyba fektettük őket.  Egy pici méretű kétszemélyes ágyat vettünk, aminek az oldalaira korlátot szereltünk, s abban aludtak.  Azóta is együtt alszanak egy ágyban (nemsokára 8 évesek), s ez számukra megnyugtató. Akkor sem hajlandóak egymás nélkül lefeküdni, ha előtte az egész napot átveszekedték.

hirdetes
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

Dolgok, amiket meg kell tanítanod a gyerekednek ahhoz, hogy kedves ember váljon belőle

2020-07-27

Dolgok, amiket meg kell tanítanod a gyerekednek ahhoz, hogy kedves ember...

A szülők hamar rájönnek, hogy milyen nehéz is a gyereknevelés, a gyerekek ugyanis mindent a szüleiktől tanulnak, azt is, hogy hogyan bánjanak másokkal. Lehet, hogy könnyűnek tűnik kedves gyereket nevelni, de sok szülő elmondhatja, hogy korántsem az. Szerencsére van néhány bevált módszer, ami segít abban, hogy a kedvesség végig kísérje a gyerek egés

Ha egyke vagy, biztosan rád is mondták már ezeket a dolgokat...

2020-09-21

Ha egyke vagy, biztosan rád is mondták már ezeket a dolgokat...

Sok ember azt gondolja, hogy az egyedüli gyerekek önzőek, elkényeztetettek és sok sztereotípia él velük kapcsolatban. Azt pedig pontosan tudják azok, akik így nőttek fel, hogy ezeket egyáltalán nem olyan könnyű megdönteni, lássuk tehát, milyen gyakori félreértések van velük kapcsolatban.

Így készítsd fel a gyerekedet az iskolakezdésre idén!

2020-08-03

Így készítsd fel a gyerekedet az iskolakezdésre idén!

Ha figyelted mostanában a híreket, lehet, hogy a kezdés után néhány hónappal változik meg a helyzet. Mint minden más esetében, itt is a felkészülés a lényeg, és az, hogy megfelelően tájékoztasd a gyerekedet is arról, hogy mire számíthat ebben az évben!

Mennyire hagy majd mély nyomot ez az időszak a gyerekeinkben?

2020-05-20

Mennyire hagy majd mély nyomot ez az időszak a gyerekeinkben?

A gyerekeink nem fognak emlékezni bizonyos leckékre, amit tanítottunk nekik, vagy bizonyos veszekedésekre, ami ezen időszak alatt történt, arra viszont kétségtelenül emlékezni fognak, hogyan érezték magukat, ebben pedig a szülőknek nagy szerepük van.

Nem bír felkelni a család? Itt a segítség!

2020-09-07

Nem bír felkelni a család? Itt a segítség!

Nyáron általában megváltoznak az alvási szokásaink, ez a nyár pedig még inkább más volt. Ha ti is hozzászoktatok, hogy sokáig fent maradtok, és nyugodtan aludtatok anélkül, hogy 6 órakor szólt volna az ébresztő, most pedig nehéz hozzászokni az új menetrendhez, adunk pár hasznos tanácsot, ami segíthet!

Így csalogasd ki a gyerkőcöt a kertbe!

2020-07-29

Így csalogasd ki a gyerkőcöt a kertbe!

Gyönyörű az idő, de a gyerek nem akar kint játszani a jó levegőn, hanem bent poshad a szobában? Ezzel a módszerrel garantáltan alig tudod majd beparancsolni!


Alvás Anya Anyaság Család Gyereknevelés Gyermeklélektan Ikrek