notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Interjú, a 70-es, 80-as évek legfelkapottabb magyar modelljével - Szedres Mariann beszámolója az akkori divatvilágról

hirdetes

Interjú, a 70-es, 80-as évek egyik legfelkapottabb magyar modelljével, Szedres Mariannal

helloladies.hu
Interjú, a 70-es, 80-as évek legfelkapottabb magyar modelljével

- Mi volt a legnagyobb sikered a modell szakmában?

Sok együttest, fotóst ismertem meg. A Gemini együttes vezetője, Várszegi Gábor felkért, hogy a hetente induló sétahajójukon a ruhákat én mutassam be. foglalkoztatott a gondolat, hogy miért engem, hiszen annyi modell van?? - azt hiszem, itt kaptam őszinte választ. Az együttes kedvesnek, szépnek látott, jó mozgásúnak, aki közvetlenségével a törzstagokat megtartja. ezt a véleményt Mityó, Papp Imre mondta, idéztem Tőle, a Gemini együttes másik alapító tagja. - Ez már nagy munka volt, fotóssal - jászberényi Gyula, jól megszervezett munka. A fotósok véleményét ritkán hallja vissza egy modell, nekem szerencsém volt, hogy ennyit hallottam. Végigkísért a kedvességem, talán visszafogottságom is. Mindig pontos, mindig felkészült voltam. Nagyon sok újságban, magazinban jelentek meg képeim. A Woolmark Magyarországon még alig ismert márka volt, boldog vagyok, hogy én lehettem, aki az elsők között mutatta be sokáig ruháikat. Ugyanígy, a Centrum reklámarca lettem. Hosszú évekig hetente jelentek meg fotóim. A Lapkiadó Vállalatnál kértek fel erre, és folyamatosan jártam fotózásra. 1979-ben már az Ez a Divat újság Szerkesztőségébe kerültem, Módos Gábor és Lengyel Miklós fotóművészekkel dolgoztam. Módos Gábor fotóit nézegettem Lantos Piroskáról, aki akkor már nagy modell volt - sajnos Őt megölték, története ismert, nyilvános az olvasóknak, érdeklődőknek - és bizony nagy kihívásnak tartottam Vele a fotózást. Igazam lett!! Módos Gábor olyan fotóművész volt, aki tanított is. Ha merevebben álltam, bizony szólt, hogy mozogjak./ a fotósok fele beállított, nem mozoghattam. Nem rossz fotósok voltak, hanem még nem álltak át az új fotózási stílusra / Nagyon türelmes, kedves ember. Örömmel gondoltam vissza, a divatbemutatókról még szó sem esett, de sok volt, kisebb filmszerepek is, reklámok, kedves emlékek. Meglepetések sora!!

hirdetes


- Biztos van pár történeted, mesélj kérlek párat!

hirdetes

Még egyet elmesélnék, mert már mosolygok előre!! Bementem egy moziba - kedvenc időtöltésem, , egyszer társasággal, amikor is láttam, hogy egyenként állnak fel, és indulnak ki. Persze, mentem én is, nem tudtam, mi történt. Már kiértünk, amikor észrevettem, hogy a mozi - teltház!! néz, fordul felénk . Akkor pillantottam vissza, és láttam a Sztár üdítő reklámot, amiben felismertek. -vagy: Egy anyuka azzal fogadott, két kezében tartva több év kivágott, gyűjtött képemet, hogy fia bízta meg: hetente vásárolja a Nők Lapja című újságot, és vágja ki neki a képeimet. Nem is folytatom, minden modellnek van hasonló története. Nagyon hozzá kell szokni az ilyen helyzetekhez. Erre sehol nem készítenek fel, márpedig a helyzeteket jól kell kezelni.

Divatbemutatók.. Ezek közül van egy történetem. 8 kg súlyfeleslegem volt, amikoris felkértek a BNV területén megrendezett S-modell divatbemutatójára. Aggódtam, hiszen normál súlyú voltam mindig, hogy ,,leadom,,-e a felesleges kilókat. A bemutató előtt 1 hetes próba volt, koreográfiával. Már akkor sikerült!! A BNV n, ahol 10 napig tartott a szerződésem akkor, időm nem volt enni, tényleg visszafogytam. - Nagyon szép, táncos bemutató volt, az M7 együttes közremúködésével, 30 percenként. A bemutató végén kijött Takács Éva, az S-modell reklámarca -Szinyei Merse Pál: A lilaruhás nő festményére emlékeztetve, az S-modell ruhájában. Látványos bemutató volt! Dévényi Tibor műsorvezetővel. Egy délelőtt reklámfilmet készítettek,velem. 2 pici gyerek is szerepelt ebben. Nagyon kedves ,,bemutató-rész,,volt. - Takács Évi az S-modell üzletasszonya volt./Skála minőségi termékek voltak az S-modell hálózatban, Skála tulajdonban volt / Több divatbemutatón vettem részt, a Skála -nál. ahol Komjáthy Ági volt az üzletasszony..

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

Újra divat a balerina cipő! - Így hord a tavaszi szezonban!

2024-04-15

Újra divat a balerina cipő! - Így hord a tavaszi szezonban!

Kényelmesek és sokoldalúak, tökéletes választások mindennapi viselethez és elegáns megjelenésekhez egyaránt. Hajtsunk újra a klasszikusokra és fedezzük fel, hogyan hordhatjuk őket a tavaszi szezonban!

Ez a 4 vitamin sokban befolyásolja a fogyásodat

2024-04-08

Ez a 4 vitamin sokban befolyásolja a fogyásodat

A megfelelő vitaminbevitel kulcsfontosságú a fogyás és az egészséges testsúly fenntartása szempontjából, és néhány vitamin különösen fontos szerepet játszik ebben a folyamatban.

Hogyan válhat egy szálloda igazán vendégközpontúvá?

2024-04-04

Hogyan válhat egy szálloda igazán vendégközpontúvá?

A szállodaüzemeltetés már régóta a vendégközpontúság és az élmények teremtése körül forog, és mindez a vendégek igényein, a kiváló kommunikáción át terjed.

Már reggel is kimerültnek érzed magad? Az ennek a tünete lehet!

2024-04-02

Már reggel is kimerültnek érzed magad? Az ennek a tünete lehet!

A reggeli kimerültség gyakran bosszantó és akadályozó tényező lehet a mindennapi életben, ám megfelelő megértéssel és kezeléssel jelentős mértékben csökkenthető.

10 szépítő termék a tavaszi megújuláshoz: Frissítsd fel arcbőröd!

2024-03-25

10 szépítő termék a tavaszi megújuláshoz: Frissítsd fel arcbőröd!

A tavasz közeledtével sokan keresik az újításokat a szépségápolás terén, és szeretnék frissíteni bőrápolási rutinjukat. Az alábbiakban bemutatjuk a legjobb szépítő termékeket, melyek segítségével könnyedén megújulhatunk és ragyogóvá tehetjük bőrünket a tavaszi időszakra.