Vannak helyezetek, amin nem segít át bennünket semmilyen előre megtanult, beváltnak hitt recept. A hiszti ilyen. Gyerektől és szülőtől függetlenül száz és száz formája létezik. Hogy lehet jól kezelni a hisztit és biztos-e hogy mindig oktalan?
A kis angyalhajú, folyton mosolygós, egészségesen csíntalan fiamat rábíztam 1 éves kora után a nagyszülőkre egy hosszabb időre. Megváltozott az életem. Imádott szüleim ugyanis túlságosan jónak tartották a gyereket, úgyhogy néhány nap alatt megtanították, hogy kell fagylaltozni, nyalókát enni és HISZTIZNI…
Tátott szájjal bámultam a változást. Felváltva néztem a gyereket és Anyámékat. Ők szépen kihúzták magukat és teljes magabiztossággal kijelentették, hogy ennek higgyem el, hogy így kellett lennie: jobb, ha a gyerek a biztonságos családi közegbe tanulja meg, hogy mi a hiszti, és mi a hisztivel járó felnőtt reakció, mintha kapásból átvenne vadidegenektől vállalhatatlan szokásokat.
Azóta eltelt jónéhány év. A hiszti formája és intenzitása nyilván egyenesarányban fejlődött a világunkkal, az életünkkel. Kiolvastam a témában, amit csak lehetett és kipróbáltam szinte mindent. Nem vált be minden, de ami igen, azt most őszinte szívvel ajánlom a necces helyzetekre. Íme hát az én hiszti „bibliám”, remélem sok választ kereső szülőnek okozok vele reményteli perceket.
A hisztik elkerülése végett fontos, hogy a gyermeket le tudjuk foglalni játékokkal, és megfelelő aktív időt töltsünk vele.
Miért hisztizik a gyerek?
A hiszti az önérvényesítés eszköze a gyerekeknél és a gyenge próbálkozásoktól elfajulhat akár igazi dühkitörésekig is. Amikor a jólneveltnek tűnő gyerekek egyik pillanatról a másikra a földhöz vágják magukat és üvöltve próbálnak érvényt szerezni akaratuknak, akkor szinte teljesen mindegy, hogy épp az utcán vagyunk vagy a postán, éppolyan ciki és kellemetlen megélni azt.
A hiszti túlnyomórészt személyes véleménynyilvánítás: egy olyan „hello, én is itt vagyok és van saját akaratom!” típusú viselkedés. Dacolás, szembe helyezkedés a szülőkkel, nagyszülőkkel – önérvényesülési vágy.
Nagyon fontos a hiszti kapcsán megérteni, hogy kialakulása nem rossz dolog, sőt, kifejezetten fontos a személyiségfejlődés miatt. Ha teljesen kimarad, akkor van a baj.
A kitárulkozó világ, a mindenhatóság megtapasztalása, a mozgásos időszakok bekövetkezése egyre inkább érezteti az igényét annak, hogy el kell kezdeni a gyerekek viselkedését bizonyos korlátok közé szorítani. Ez ugyan egy különösen türelmet és idegeket próbáló időszak, ám nem szabad túlfegyelmezni a gyerekeket, sem túl engedékenynek lenni, mert a kis csöppségek nem fogják megtanulni a nagyvilág szabályait időben, ami rengeteg lelki és testi sérüléssel járhat.
