Ez lesz a divat idén tavasszal!

Ez lesz a divat idén tavasszal!

helloladies.hu

Javában tart a New York Fashion Week, a most felvonultatott kollekciók már az őszi divatot mutatják be. De! Mivel alig várjuk a tavaszt, ne szaladjunk ennyire előre. Még csak most jön majd a jó idő, úgyhogy nézzük meg, mi lesz a következő hónapokban trendi!

Ez lesz a divat idén tavasszal!

Horgolt ruhadarabok


Először mi is nehezen akartuk elhinni, hiszen ez olyan nagymamás, nem? Nem nekünk való, nem akarjuk viselni. Na de ne felejtsük el, hogy a designerek azért lépést tartanak a korral és újratervezték, színessé és modernné tették a most divatos darabokat. Ettől még nagyon fontos, hogy hiába veszünk meg egy új horgolt kardigánt, ha rossz nadrágot, felsőt választunk mellé, akkor bizony öreg nénis hatást érhetünk el. Nagyon jól variálható viszont úgy, ha mint kiegészítő réteget használod, tehát vagy ez lesz az alsó, vagy a felső réteg. Nőies, mint a csipke, de sokkal művészibb.

 


Bézs szín


Unalmasan hangzik, igaz? Ez az a szín, amivel az irodai falakat szokták kifesteni. Valamint az az árnyalat, amivel ki szoktuk egészíteni a szettünket. Most viszont a teljesen bézs összeállítások jönnek divatba, ami rendkívül elegáns. Gondolj rá úgy, mint egy természetes földszín, vagy adj hozzá egy feltűnő kiegészítőt és a kinézeted máris nem lesz unalmas, egyhangú.

 


Hangsúlyos ruhaujjak


A nagy, bő ruhaujjak önmagukban is elég pluszt adnak a szetthez, úgyhogy ne vegyünk rá semmit. Nagy sziluettet kölcsönöz a karodnak. Nem kellenek kiegészítők sem, a felfújt ujjak magukban is megállják a helyüket. Különösen jól mutatnak a körte alakú testen, mert a figyelmet a karokra tereli és nem a szélesebb derékra, csípőre.


Ingruha


Valószínűleg ez lesz az egyik leginkább viselhető trend idén tavasszal az átlagemberek számára is.  Nagyon jól illeszkedik mindenfajta testtípushoz, mindenkinek jól áll, csak övekkel vagy egyéb kiegészítőkkel úgy kell alakítani, hogy az adott testformához a leginkább passzoljon. Nagyon jó választás minden alkalomra, sokoldalúan variálható darab, nagyon könnyű a viselete.


Öltönyök


Ha olyan nő akarsz lenni 2019-ben, aki helyet követel magának a világban, akkor ezek a hangsúlyos darabok neked lettek kitalálva! A puha anyagok, élénk színek dominálnak.


Papucsok


Ha szeretsz kényelmes papucsot, vagy flip-flopot hordani, kétségtelenül ez lesz az az év, amikor ezt megteheted és még divatos is leszel.


Nyilván egy-egy trend nem mindenkinek szól, úgyhogy mielőtt rohannál a boltba gondold át, melyiket tudnád ezek közül beilleszteni a saját ízlésvilágodba és életedbe, mert teszik és illik is a testedhez.


Melyiket fogod kipróbálni a 2019-es tavaszi trendek közül?

 

Forrás: www.harpersbazaar.com

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
Divat Érdekességek Gardrób Trendek