Fogyás kalkulátor

Fogyás kalkulátor

helloladies.hu
hirdetes

Egy kilogramm fogyáshoz szervezetünknek 7000 kalóriát kell elégetnie. Ennek a nem épp elhanyagolható információnak a birtokában most már kiszámíthatjuk, hogy körülbelül mennyi idő kell álom alkatunk eléréséhez!
 

Fogyás kalkulátor

Fogyni gyorsan és lassan is lehet

 


Mielőtt azonban papírt, tollat ragadnánk, no meg egy szupermodell fotóját, felragasztandó a hűtőnk ajtajára példaképnek, tudunk kell, egyszerű, egyszerű a történet, de azért mégsem ennyire. Mert igaz, hogy a fenti adat tényként kezelendő, de mint ahogy bőrszínűnk, szemünk, hajunk, mentalitásunk, eltérő, így a negatív kalóriamérleg szervezetünkre gyakorlott hatása is más és más lehet. Mert van ugye, aki azonnal és rengeteget fogy, nekünk pedig a szemünk esik ki az irigykedéstől és az erőlködésről és épphogy lemegy egy-két kilogramm, de az is nagy küzdelmek árán.

 


Utána van az, aki látványos kezdet után erős visszaesést produkálva egy idő után megáll a fogyásban és szervezete „sztrájk bizottsága” meghirdeti, az úgynevezett plató állapotot, ami után ember legyen a talpán, aki nem keseredik el és nem inog meg egy pillanatra a fogyókúra rögös kis talaján (jelzem, ilyenkor illik erősnek maradni).

 

No és persze fennáll az a veszély és típus is, hogy egészen picikét rosszul becsüljük meg a bevitt kalóriákat, vagy épp a ledolgozottakat, amikor is egy fél órás kutyasétáltatást 500 kalória mínusszal jutalmazunk, a jól megérdemelt cirka 150 helyett. Ez is egy tévút, egy csapda, ami a kis kalkulátorunkat használhatatlan kütyüvé minősítheti le.

hirdetes

 

 

Fogyás kalkulátor példa

 

Tehát toll, papír és pici számtanpélda következik, hogy mindenki számára kiszámíthatóvá váljon, mennyi idő alatt is érjük el ideális testsúlyunkat.


Egységnyi idő alatti normál mértékű testsúlycsökkenés kalkulációja (példa 3 hónap alatt történő fogyáshoz):

 

Először is (és ezt is jegyezzük fel a kis cetlinkre): a fogyás nélkülözhetetlen kellékei

hirdetes

 

  • 1. diéta (ez jelentsen 300-500 kcal mínuszt / nap) és
  • heti három edzés (ez az a minimum edzésmennyiség, ami ahhoz kell, hogy változzon a testünk), ami alkalmanként lehet 200 vagy akár 800 kalória is. A példánkban egy alapadattal számolunk, a szerénység és tökéletes tarthatóság érdekében. Sport tehát alkalmanként 300 kcal.

 

1.)    7 nap x 400 kcal (diéta) = 2800 kcal / hét tovább számolva 33 600 kcal / 3 hónap
2.)    Edzés 3 x 300 kalória    =   900 kcal / hét tovább számolva 10 800 kcal / 3 hónap
3.)    33 600 kcal + 10 800 kcal = 44 400 kcal ezt osztva 7 000 kalóriával = 6,34 kg fogyás

 

Tehát három hónap alatt példánkban, napi 300 kalória megvonással és heti három edzéssel számolva 6,34 kg-ot fogyhatunk! Ezért már megéri küzdeni!

 

Persze „sorsunk a kezünkben”, tehát mind a sport intenzitásán, mennyiségén vagy épp étrendünkön változtatva ezt a nem épp „kőbe vésett” kilogramm mennyiséget is felülszárnyalhatjuk! Csak rajtunk múlik! De mi lenne, ha máshonnan közelítenénk meg a témát és azt vennénk górcső alá, mennyit is kell mozognunk egy leadni kívánt kilogramm mennyiséghez.


 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

Edzenél, de nincs időd a baba mellett? Tornázz vele!

2019-01-11

Edzenél, de nincs időd a baba mellett? Tornázz vele!

Ha a baba megszületik, utána kevés időnk marad, viszont nem lenne rossz visszaszerezni régi alakunkat sem. Egy kisbaba nagyon igényli a törődést, így szinte nem is lehet magára hagyni. Edzés babával

Tudd meg a fitnesz királynő izmos fenekének a titkát!

2019-01-08

Tudd meg a fitnesz királynő izmos fenekének a titkát!

Te is szeretnél gyönyörű feneket? Megmutatjuk Neked Gracyanne Barbosa popsi edzését, étrendjét, és tanácsokat is adunk, hogyan érd el a lenyűgöző eredményt!

Méregtelenítés és fogyás ünnepek után

2019-01-08

Méregtelenítés és fogyás ünnepek után

Vége a Karácsonynak, elmúltak az ünnepek, ha felszaladt pár kiló, akkor itt az alkalom, hogy megszabaduljunk tőlük könnyedén! Meg is mutatom, hogyan, csináld utánam!

A 36 legjobb gyakorlat, melyek csodát művelnek az alakoddal a bikiniszezonra

2019-01-08

A 36 legjobb gyakorlat, melyek csodát művelnek az alakoddal a bikiniszezonra

Vészesen közeleg a bikiniszezon, így ha szeretnéd tökéletes testtel köszönteni a nyarat, gyorsan cselekedned kell! A következő 36 gyakorlat segítségedre lesz abban, hogy könnyedén leadd a felesleget!

"Szeresd a lábaid" edzés – minden, amire a lábaidnak szükségük van

2019-01-08

"Szeresd a lábaid" edzés – minden, amire a lábaidnak szükségük van

A „Szeresd a lábaid” edzés Brad Schoenfield fiziológus dolgozta ki, a fent említett szempontokat figyelembe véve. Ez az edzésmód akkor a leghatékonyabb, ha minden részét maximális odaadással elvégezzük.

Gyakorlatok integetőháj ellen

2019-01-08

Gyakorlatok integetőháj ellen

Ezt a 4 könnyű, ám annál hatékonyabb integetőháj elleni gyakorlatot végezd el nap, mint nap. Ezek a legjobbak és garantált a siker! Búcsút inthetsz az integetőhájnak :)

hirdetes
Címlapon Mutatunk néhány igazán különleges, tél inspirálta körmöt!
2018.11.26. Trend és stílus
A legszebb tél inspirálta körmök, amiket imádni fogsz Legújabb cikkek A rendetlen emberek valójában zsenik
2019.03.25. Utánajártunk
A rendetlen emberek valójában zsenik 6 ok, hogy elkezdj futni 6 ok, hogy elkezdj futni még ma 5 ok, amiért egy önimádó nem alkalmas a párkapcsolatra
2019.03.25. Párkapcsolat
5 ok, amiért egy önimádó nem alkalmas a párkapcsolatra
Közösség

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 175

Átlagos értékelés: 4.7